Fogkő eltávolítás

Posted on by

A fogkőeltávolítás során az ultrahangos készülék finoman lerobbantja a fogköveket a fogakról, de nem károsítja a zománcot, mivel az sokkal keményebb mint a fogkő. Nemcsak a látható fogkő eltávolítása lényeges, legalább ilyen fontos az íny alatt elhelyezkedő fogkő eltávolítása is, hiszen ez a fogágybetegség kialakulásának és a fogak meglazulásának legfőbb oka. Az ultrahangos fogkőeltávolításkor a fogkő mellett természetesen eltávolítjuk az összes elszíneződést is, és befejezésképpen simává és fényesre polírozzuk a fogak felszíneit, hogy a fogkő újbóli visszarakódását megakadályozzuk illetve késleltessük.

A fogkő eltávolítását – hajlamtól függően – rendszeresen meg kell ismételni; ez általában félévente vagy évente szükséges, de fokozott hajlam esetében 3 hónap, illetve minimális fogkőképződés esetén néhány év is lehet.

A fogkőmentesség a jó szájhigiénia alapfeltétele, az egészséges gyulladásmentes íny pedig biztosítja a fogak hosszú élettartamát.

Mi a fogkő?
Ha fogakra rárakodó lepedék nincs rendszeresen eltávolítva, akkor megköti a nyálban található ásványi anyagokat és fogkő képződik. A fogkő kezdetben a fogak között és a fogínnyel határos fogfelszíneken alakul ki, majd ahogy egyre több fogkőréteg rakódik a már meglévő érdes felületű fogkőre, teljes fogfelszíneket is eltakarhat.

Hogyan történik a fogkő eltávolítása?
A fogkő eltávolítása rendelőnkben ultrahangos készülékkel történik, amely nem károsítja a fogzománcot, viszont magas rezgésszámával lepattintja az összes fogkövet. Egyes esetekben – mély ínytasakoknál, íny alatti fogkő eltávolításakor – kézi kürettkanalakat is használunk. Minden esetben polírozással fejeződik be a fogkő eltávolítása, mivel a sima felszínekre nehezebben rakódik majd fel újra a fogkő.

Mennyire fájdalmas a beavatkozás?
Általában kisebb érzékenységet vált ki a fogkő eltávolítás, amely nem igényel helyi érzéstelenítést. Fokozott érzékenység esetén – amennyiben a páciens igényli – érzéstelenítő spray- t vagy injekciót alkalmazunk.

Mennyi ideig tart a fogkőszedés?
A fogkő eltávolítása általában 30-45 percig tart a polírozással együtt.

Milyen gyakran van szükség a fogkő eltávolítására?
A fogkő képződése mindenkinél különböző mértékű. Általában félévente-évente célszerű eltávolítani a fogkövet, van akinél 2-3 havonta szükséges, de van, akinek egyáltalán nincs fogkőképződésre hajlama.

Hogyan előzhetem meg a fogkő lerakódását?
Az alapos fogmosással megelőzhető illetve jelentősen csökkenthető a fogkő lerakódása. A fogközök tisztítása fogselyemmel és a vibrációs – elektromos fogkefék használata is kifejezetten ajánlott. Amennyiben azonban valakinek hajlama van fogkőképződésre, csak a rendszeres professzionális rendelői fogkő eltávolítás a megoldás.

Mi az a fogágybetegség?
A fogágybetegség a fog tartószerkezetének a krónikus, állandó gyulladását jelenti, pontosabban a fogat körülölelő íny és csontszövet gyulladását, pusztulását és sorvadását. Oka leginkább a fogkő, de egy agresszív szájüregi baktériumflóra és genetikai okok is állhatnak a hátterében.